Az Európa bajnokság befejezését követően első ízben tartott ülést az MLSZ Futsal Bizottsága, - immár Izsvák Zsolt nélkül - amelyen természetesen a kontinensbajnokság szolgáltatta a legfőbb témát.
Elsőként Ragadics Ferenc számolt be az elmúlt napi UEFA Futsal Bizottsági ülésről. Elmondta, hogy az ülés elején Michel Platini kért szót, és percekig méltatta az Eb megrendezését. Nemcsak a helyszíneken nézték minden eddiginél többen a mérkőzéseket, hanem a televíziók előtt is. A legtöbben Azerbajdzsánban, ahol 7,5 millió nézője volt, de sokan látták Oroszországban is (2,5 millió), Spanyolországban (1 millió) és Portugáliában is, ahol csak a döntőt több mint 4 millióan tekintették meg. A SportKlub csatornán is 500.000 felett volt a dőntőt nézők száma. Ezek az adatok még nem tartalmazzák az Eurosport nézőit, ami szintén tekintélyes számadat lehet. Nagyon sikeresnek ítélték meg azt is, hogy a sportág nyitott a show felé, ezért ezen az úton fognak a továbbiakban is haladni. Az Európa bajnokságról további észletes adatok a közeljövőben kerülnek majd nyilvánosságra, amiről természetesen mi is azonnal beszámolunk.
Szó esett az U21 korosztályú Európa bajnokság további versenyéről is, de erről egyelőre nem született, nem születhetett meg határozat, bár 31 ország jelezte részvételi szándékát. A következő kontinenstorna helyszínéül a bizottság Horvátországot javasolja kijelölni a Végrehajtó Bizottságnak.
Jó hír, hogy a női futsalban is sor kerül majd először a bajnokcsapatok részére kiírt tornára, majd később Európa bajnokságra is. Reméljük, ez a hazai női futsalnak is nagy lökést fog majd adni!
A nemzetközi hírek után Kozma Mihály futsal válogatottunk szövetségi edzője tartotta meg beszámolóját, majd többen is kérdéseket intéztek hozzá. A bizottság később döntött: az MLSZ Elnökségének javasolja, hogy a szövetségi edzőt eddigi sikereinek maximális elismerése mellett mentsék fel tisztségéből. Mindenki egyetértett abban, hogy Kozma Mihály korszakos egyénisége futsalunknak és csak köszönet illeti meg azért, amit az elmúlt 11 évben (4 évig pályaedzőként, 7 évig vezetőedzőként) tett sportágunkért! A bizottságot egy bizonyos körből érkező sorozatos nemtelen támadások és mocskolódások nem befolyásolták ezen döntésében. A tagok úgy érezték, hogy egy új, reményeik szerint egy magasabb futsal kultúrából érkező edző talán eredményesebben tudja a jelenlegi helyzetben továbblendíteni futsalválogatottunkat.
Később Kasza János számolt be a januári verseny anyagi részéről, aminek elszámolása az UEFA felé folyamatban van.
A bajnokságok aktuális kérdéseiről is szó esett, többek között arról, hogy vannak NB I-es sportszervezetek, amelyek nem tartják be a versenykiírás azon pontját, ami szerint kötelesek olyan edzőt alkalmazni, aki rendelkezik MLSZ Futsal Edzői képesítéssel. A Versenyeigazgató úr kérése, hogy a következő évi versenykiírásba már kerüljön be a Futsal Edzői továbbképzéseken való kötelező részvétel is.
A jövő héten lesznek kiküldve a csapatoknak azok a versenykiírás tervezetek, amelyeket a Kis János, Márkus Ákos, Király Gábor trió készített el, és amelyet a bizottság tagja megvitatásra alkalmasnak találtak.
Több szó esett a hazai futsalfejlesztésről, valamint a futsal irányításának kiterjesztéséről is.
A következő, március 6-i Csapatvezetői Éretekezleten több fontos téma mellett, ezek is szóba kerülnek majd.
|